Amikor már majdnem…
2022 tavasz. Pár hónappal a diplomaszerzés után már éppen kezdeném összerakni a CV-m, mondván nincs menekvés: jöhet az a bizonyos nagybetűs. És különben is, már vagy másfél éve folyamatosan kapom a LinkedIn értesítéseket a nyitott marketinges pozíciókról, ideje lenne a tettek mezejére lépni. Ám mielőtt nagyon belemerülhettem volna az álláskeresésbe, hirtelen jött is egy jókora csavar. Pontosabban Bánhalmi Norbi profi fotós és NFT művész kollégám - tőle egyáltalán nem meglepő módon - váratlanul előállt az ötlettel, hogy mi lenne, ha vele tartanék nyár elején New Yorkba.
Az amerikai álom küszöbén
A következő pillanatban pedig már a stúdióban találtuk magunkat laptoppal az ölünkben repülőjegyeket böngészve. Azonban amilyen hirtelen jött a fellángolás, olyan gyorsasággal vágott arcon a valóság is. Akármennyire magával ragadott az amerikai álomnak már csak a gondolata is, anyagilag sajnos közel sem álltam úgy, hogy megengedhessem magamnak az utazást. Egy költözködési folyamat kellős közepén, a még csak félig bebútorozott lakásban, az utolsó fillérig kiköltekezve bennem mégsem volt kétség: irány New York!
Bútor vagy repülőjegy?
Amikor a családomnak óriási lelkesedéssel elújságoltam a tervem, hamar igyekeztek is lerángatni a földre, mondván ez üres zsebbel aligha fog menni. Erre poénosan megjegyeztem, hogy maximum pár hónappal később lesz meg a kanapé a nappalimban, s ágy híján a matrac is bőven megteszi a földön, de mindenképp utazni fogok. Norbitól megismerkedésünk első pillanatától, azaz lassan 5 éve hallgattam a New York-i fotós történeteket, s mindig csak azt hajtogatta, hogy mennyire más világ van odaát és biztos benne, hogy nekem nagyon tetszene. Kicsit bevallom azért szkeptikus is voltam, gondolván, biztos nem lehet olyan, mint a filmekben, meg amúgy is Norbi az a típusú művész, aki bárhol is járjon a világon, megteremti magának a csodákat.
Most vagy soha Amerika
Mindenesetre úgy éreztem, hogy egy soha vissza nem térő lehetőség kapujában állok, s még ha a büdzsémbe nem is, de az időmbe legalább végre beleférne a New York-i kiruccanás. A bogarat elültette Norbi a fülemben, s innentől mintha egy teljesen más működésmódba kapcsoltam volna át. Kicsit hasonló flow érzés kezdett nap mint nap átjárni, mint amit utoljára 2018-ban az első saját jótékonysági fotókiállításom szervezésekor éreztem, tudván: valami igazán különleges van készülőben. Akárhova mentem, valahogy mindenben New York-ot kezdtem el meglátni: az IKEA-s fali képekben, a Facebookon szembe jövő cikkekben és még a bőröndöm márkájában is, hiába van már meg évek óta. Kicsit olyan volt ez, mint amikor szakítás után mindenről az exed jut eszedbe, csak itt most jó értelemben.
A gondolat teremtő ereje
Amikor az álomhoz határidő is társul, akkor az élet sorsszerűen már nem először rendezi úgy, hogy megszerezhessem, amire kiváltképp vágyom. Nem kínálja tálcán, de a lehetőséget mindig megadja, hogy megdolgozhassak érte. Ezúttal sem volt másképp, hiszen nem sokkal az amerikai út ötletének megszületése után egykori egyetemi oktatóm üzenete fogadott. Egy induló marketing tanácsadói projektjéhez keresett új tagot a csapatába, s érdeklődött, hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Örömmel fogadtam el a felkérést, mert azon túl, hogy a feladat is izgalmasnak ígérkezett, soha jobbkor nem jöhetett volna ez a lehetőség. És a történet még csak ekkor vette igazán kezdetét…