Hobbifotós lennék, elmúlt években vettem egyre komolyabban a dolgot és 10+ éve vagyok többnyire tükör nélküli amatőr. Mostanában kiscsoportos fotós mókákat próbálok összehozni, lehet egymástól tanulni, ötletelni, vagy éppen merengeni azon, hogy ugyanazt a kavicsot 3-4 fotós miképpen fotózza le másképp és utómunkázza. Vagy másképp, vagy lesz 3-4 egyforma képünk
Ezek néha sikerülnek, néha nem, a mottónk az, hogy „legalább el voltunk és röhögtünk egyet”. Ebben egy mostani őszi túránk erős vízválasztó volt, miután a városból kimerészkedtünk a vadonba. Évek óta gyűjtjük a fotózni való kilátókat, dombokat, tanösvényeket, erdőt-mezőt, aztán végül mindig csak tervek maradtak és nem csináltunk semmit.
Eredetileg városi gyerekek vagyunk, de irány a természet, ami egyelőre Normafa és környékében ki is merült, vagy klasszikus Merzse mocsárral. Születnek képek gombáról, vagy éppen munkaközi alkotások a „de legalább röhögtünk” dossziéba egy bűnügyi helyszínről, amit gombafotózásnak álcáztunk:
Kisebb helyeket amit lehetett megjártunk a környéken, olyan koca turistásan, amit autóval meg lehetett közelíteni és pár 100 méteren belül akad látnivaló. Akkor kértem kölcsön haversráctól az Olympus M. Zuiko 17mm -es 1:1.8 -as fixet pár napra és véletlenül 2 hónapra ráragadt a gépemre :-D Vácon az ártéri ösvényen született pár kép, ami után még jobban mocorgott a bogár a fejemben, hogy csak neki kellene lódulni a természetfotónak, mert érdekel és nem lehet az olyan bonyolult (Nem a fenét nem, de ez külön két oldalas (s)írás lenne :-D) Egyre nagyobb léptékben gondolkoztunk. Ez volt tavaly ősszel, majd kis híján egy évre meg is rekedt a projekt.
Most ősz végén terepen sétálás közben volt időnk beszélni A Nagy Tervekről. Stúdiófotó, egyéb kiscsoportos elfoglaltságok, kütyüzés, pályázatok, klubélet… Szokás szerint panaszkodtam, hogy évek óta nem találok magányos fát, pedig az deresen, ködben, tavasszal és nappal, majd lementében és felkeltében milyen jó lenne, elvégre minden fotósnak van már fája... Visszafelé úton mondja havercsaj (innetől Anna), hogy figyuzz, nekem van egy beteg ötletem, de tenni kell érte, adott időben menni és korán kelni és "sok más". Találtam egy ilyet, évek óta készülök rá, víztükör, napfelkelte, előtte köd, minden giccs ami kell és akad magányos fa is, Te elég gyagya vagy és oda nem érdemes egyedül menni, ez itt az a koncepció, szóljak-e?:
Néha télen, de inkább tavasszal van rá opció elvégre vízállásfüggő. Naná, szólj csak! Magamban legyintettem is egyet, hogy megy ez is a „majd dossziéba, mint a hegyi túra, Toszkána és Milánóban modellfotózás, de sosem tudni. Szólj csak! Erősítettem meg másodszorra is.
Előző időszakban készült pár portréfotós próbálkozás, amihez nehezen jött össze a modell, vagy az egész koncepció, meg persze ebben is bőven lenne mit tanulnom. Az utolsó képet analóg Olyval is megcsináltam, mert ha már környéken van, akkor mindent ki kell próbálnom, két gép közt időben kerek 40 év van (OM 10 és EM1-X) , lássuk a medvét:
Szép pénteki nap végére értünk az erdőben, közben még ment fejemben a kattogás, mert nem is tudom, hogy a modellek és hely szervezése lenne-e a bonyolultabb, vagy a napfelkeltés, korán kelős? Vagy csak kószáljunk az erdőben és városban, majd téma a lábunk előtt haver? És még csak a hosszú hétvége első napjánál tartottunk ezzel a sok kérdéssel. Szombatra annyira rámozdultunk exponálós dolgokra, hogy ismétlést tartottunk volna „valahol a közelben”. Terv mindig van.
Én Gyada mellett hétvégéztem, viszont ezt a helyszínt többször halasztottuk, vagy éppen a parkolóból fordultunk vissza. Szombaton kitaláltuk, hogy nekünk kis köd, napfelkelte kell, mégis nézzük meg Gyadát. Ismét. Közben a csoportban már éreztem, hogy nem túl erős az elhatározás. Morgolódtam egy kört, megyek én egyedül is ahogy a nagyok szoktak magányos fotózni és kész.
Itt egy kevésbé sikerült képem, és nem a 17mm-es Oly miatt lett gyenge, az egyszer biztos. "csak" más kompozíció kellene, némi beszűrődő napsugár, kell egy hasonló na, induljunk el, hátha most kiadja azt a pillanatot, amit akkor nem:
Este hirtelen minden felborult. Világmegváltó telefon érkezett Annától: projekt van, lent terepen a helyiek későn szóltak ugyan, mert már megy le a víz, de Hont mögött az ártérben ott vár a fa. Lemegyek az este 8as vonattal, megnézem, később folytatjuk, érdekel még? Érdekel hát (ennyit a „majd”-ról, meg „talán tavasszal” de igazából örültem, mint majom a farkának)!. Teljesen rámozdultam a témára, csak éppen minimál felszereléssel lógtam a környéken. Térkép böngészés, topotérkép, iránytű okés, túraútvonalak átfutása, akku töltés, aztán valami lesz… Fél éves várólista most 24 órára csökkent, van ez így.
Éjjel Anna újra hív: kb. minden okés, reggel 5 előtt legyél itt és itt a vasúti átjáróban, de akár be is jöhetsz, mert mellette lakom. Ne feledd, köd a barátunk, jó lesz minden. Ok, akkor hajnal 3 után indulok, hátha valaki mégis Gyadára jönne, azt még ki kell logisztikázni és ne koppanjon rám várva, útközben még kitalálhatunk bármit. Hajnal 3 után kinézek, szakad az eső, köd van, ilyenkor senki nem akar Gyadára menni, no, uccu kocsiba be, ráérünk kényelmesen menni, főleg ebben a tré időben. Természetesen többiek közül senki sehol, így irányt vettem Hont felé az ártérnek…
Lassan reggel 5 óra, vidék, falu, rögtön kiszaladt a szomszéd, hogy reggelizzünk Vele, van-e rendes öltözetem „ilyenhez” és fől a kávé… Ajajj, ebből baj lesz. Valamint megfejtették, hogy Ők úgy tervezték, hogy most esett be egy szarvas itt is maradok ebédre. Szóval mindenkit elkapott a lendület, holott nekem előző este 10 óra felé még csak hasonló terveim sem voltak, de majd valami lesz… Előbb haladjunk, lassan kel a nap. Népeket meggyőztük észérvekkel, hogy azért megyünk el sötétben, mert meg kell keresni a helyet, megalkotni a magas szintű koncepciót, mire jön a nap csak megnyomjuk a gombot és voilá, profit!
Tervezett útvonalat leadtuk, megbeszéltük ki miképpen tud kimenteni ha valami baj lenne és akkor kezdődött a jajjbakancsodismilyen, adunk „rendeset”. Ami a lábadon van az elejéig még elég, de utána gumicsizma kell. Mint később kiderült, a „gumicsizma” itt a melles csizmát jelentette, mert ugye a „hagyományos” már a lábamon volt. Én csak sodródtam az árral, igaz félig irodai öltözetben estem be, mert este még nem erre készültem, de nem kell itt csak az én kedvemért megváltani a világot. Csak nem bírtam leállítani a szövetkezéseket, mert Vadász Sanyi tudja kinek van ilyen mérete, mint nekem és gyorsan szereznek gumicsizmát, esetleg a Pecás Petinek ott lóg hátul az udvarban, azt elhozzuk és majd délelőtt megmondjuk, hogy mi voltunk. Meg sem mertem szólalni, saját fejjel gondolkozva ha valaki engem így reggel felver, hogy tök ismeretlen valakinek kell a ruhám, akkor lehet csúnyán néztem volna… Szerencsére letettek róla, Anna nyakig beöltözött melles csizmába én meg vittem ami jutott…
Első helyen kisebb vízbe még bele sem mentem, Anna bóklászott a sötétben egy darabig, majd egyre messzebb ment az ártérbe miközben én a parton vártam. Még 5 óra sem volt, sötétséget hozzá bírjátok képzelni. A bicajos lámpám erejét is inkább tartalékoltam későbbre… Mellig érő vízben nehéz bokrok közt sétálni és semmi értelmes nem adta ki, így inkább legyintett és visszajött. Előtte persze megnyugtatott, hogy arrafelé centire nem ismeri a terepet, ha beleesik valami nagyobb gödörbe vagy egyébbe, akkor ne pánikoljak és ne menjek utána, mert abból csak nagyobb baj bír lenni. Hátmondomjóvanja. Nem tudom összességében mennyi időre tűnt el, de jól ott maradtam a semmi közepén, gyenge csillagfényben és nem tudom melyikőnknek volt nagyobb para.
Ezt a részt gyorsan feladtuk, irány tovább, mert lassan már világosodik is. Másik verziónál a kinézett ponton már bíztató volt a dolog, nagy rét felé megyünk a töltésen, messze valami víz látszik, mellé persze még teljes sötét és kuss. Navigáció a J1ről: jobbra ott a kilátó és parkoló, tegyem le a kocsit. Még sötétben félig láttam egy Zetornak a nyomát lefelé menni, de mire megálltam késő volt, bele is süllyedtem a sárba. Sebajja, van fél délelőttünk, kocsi nem mozdul, csak jobban beásnám ha szórakozok aztán inkább gyorsan átöltöztünk és irány be a vízbe.
Így kell elképzelni a dolgot, messze a távolban valami part, a kép viszont visszafelé úton készült, odafelé haladni kellett és nem akartunk zseblámpával bohóckodni. Majd tán legközelebb:
Ő mellig érő csizmában kicsit bátrabban haladt, én próbáltam a gödröket kerülgetni, víz is néha elég magasra csapott. Utólag térkép alapján számolva kb. 1 kilométert mehettünk be az ártérbe. Közben terepjárós ismerős írta, hogy ha helyben nem oldódik meg a bajom, akkor jön és kirángat a sárból. Nem zavart a dolog. Egy darabig :-D A reggeli kezdet után nem láttam problémának szerezni egy traktort, vagy úgyis itt mászkálnak az őrök Nívával, mindennel is, majd valami lesz.
Iszonyt durva ott a semmi közepén teljes csendben. Amikor leghangosabb dolog a fényképező stabilizátora:
Lassan éledezni kezdett minden, távolban egy lövéstől több ezer kacsarécevalamihasonló szállt fel, tettek pár kört és szálltak vissza. Érdekes hangja van ekkora csapat landolásának is. Lesz innen kacsás fotó a jövőben (:-
Legalább haladtunk a fa felé, messzebb már derengett, lehetett werk fotókkal ijesztegetni az ébredező haverokat és találják ki mi a fene történik, azon kívül, hogy 5 fokos vízben ácsorgunk már 1+ órája:
Ekkor jött az első természetfotós sírásom, mert a kék óra nagyon csúnyán elmaradt, de a klasszikus napfelkelte is. Köd olyan sűrű, hogy a fához nagyon közel kellett menni, látótáv minimális. Várnunk kellett kb. reggel 8 óráig, hogy értelmezhető képet tudjunk készíteni. A felfelé hajtható kijelző ismét megtette amit meg kell, elvégre akadt, mikor a gép alja csak pár centivel volt a víz felszíne felett. Iszonyat kényelmesen lehetett beállítani:
Jó ideig vártunk, mire egyáltalán látta a fényképező, amit szerettünk volna. Csináltunk pár expót távolról, oldalról, közelről és egymást figyelmeztettük, hogy ne mozogjunk, mert ha csak a lábadon áthelyezed az egyensúlyt attól több 100 négyzetméteren beremeg a vízfelszín.
Sokadik expó után szinte egyszerre csaptunk a homlokunkra, hogy ohóóó, legyen hullámokkal is víz, de akkor adjuk össze, lépkedjen a vízben egyikőnk, attól szép párhuzamos hullámok lesznek:
Vagy éppen lépkedjünk ellentétes fázisban, amitől két irányból fodrozódik:
Persze napfelkelte még sehol. Tapasztaltabb fotós már tudja, hogy biza ez is elmarad, én még bíztam benne. Mindig tanulunk újakat, de akkor próbáljunk ki egy ND-s hosszú záras mókát (jó, mert eddig azért sírtunk, hogy nincs elég fény sem :-D). Természetesen a szűrőt bele kellett ejteni a vízbe, mert nélküle nem lenne igazi a történet sem:
És nem csak a fotók kidolgozásával akad utómunka… Előző fotók dátumai alapján megnéztem centire az akkori vízállást (Anna az elmúlt 4-5 éveben több alkalommal visszament tervezgetni), azt sűrűn nézegetve már a helyi erőkre sem kell támaszkodnunk információért. Ha hajnalban odafelé tényleg kb. 1 óra az út, kutyával nem találkozom közben, akkor előfordul, hogy csináljuk. Miazhogy! Napfelkeltést meg kellene csinálni, és persze kacsásat IS. És ködöset. És télen dereset. És nyáron virágos réten ugyanezt. Vízállást ugye a helyi erők jelentették, néha csúszással, mikor már lfelé volnult. Most már napelemes Arduinos rendszer tervezek ami pont jókor szól, de inkább előtte. Míg fényképeztünk addig is több centit apadt lefelé, ezért áll ki sok növény teteje a vízből. Nem tartottam jó módszernek utómunkával kisatírozni, így marad a terv, kell +6-10 centi víz és akkor meg lesz a teljes tükör, amit szerettünk volna. Semmi sem lehet tökéletes.
Legalább jó levegőn voltunk, mászkáltunk, meg röhögtünk, majd délután bepótoltam az alvást. És miképpen állunk Gyadával? Egyszer már bementem parkolón belülre, "majd" legközelebb ismét megtervezzük.
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Molnár János