Karantén 2.0 – avagy már megint itthon. De ezúttal már az egyetem mellé más elfoglaltságaim is lettek, mint például a fotós OKJ képzés, amit most kezdek el (vagy mire megjelenik ez a cikk, addigra már elkezdem). Ebbe biztos nem vágtam volna bele, ha a nyár óta nem ismerek meg pár embert az Olympus közösségéből, akik segítettek erre az elhatározásra jutni, hogy igenis érdemes belevágnom.
Na de kezdjük az elején. Az elmúlt 8 hónap meglepően nagy változást hozott az életembe fotózás szempontból. Nagyjából akkor lettem tagja az Olympus Milc Club facebook csoportnak. Őrsi Zsani vagyok, egy hétköznapi 20 éves lány, akinek hobbija a fotózás.
Nagyon meglepett az a kedvesség, jóindulat és segítőkészség, amit az Olympusosok között tapasztaltam, ezért szeretném megosztani veletek a történetemet, hogy miként válhattam 2020 -ban, ennek a közösségnek a részévé.
Talán azért (is) ilyen jó ez a közösség, mert a többi márka használói alábecsülik az m4/3-os rendszert, mondván „kicsi az érzékelője és maga a gép is, ezért nem tudhat sokat” vagy „mert csak a tükörreflexes gépek a jók, az az igazi fotózás” és hasonlók. Itt mindenki hisz benne és talán pont ezért igazán összetartó az "Olympus család".
Azt tapasztalom, hogy sokan a szakmából „lenéznek” minket, mert sokkal kisebb és könnyebb a felszerelésünk, egy laikus szemében ezért nem tűnünk profinak. Szerintem pedig pont ez az előnye, és a világ hamarosan ráébred, hogy "nem a méret számít".
A karantén időszak alatt több cikket is olvastam, és az egyikben (sajnos nem tudom a szerzőjét), valami ilyesmi mondat szerepelt, ami nagyon megfogott: „az a legjobb fényképezőgép, ami nálad van, amikor szükséged van rá”.
Számomra az én gépem ilyen. Míg mások, kétszer meggondolják, hogy elviszik-e valahova a sok kilós felszerelésüket, én könnyedén bepakolom a kistáskámba (és ez alatt tényleg kicsit értek) az OMD EM10-emet és a 3 objektívemet, mert könnyű és kis helyen elfér. Ezért szinte bármikor fotózhatok, ha kedvem tartja.
Na de hogyan is jött nekem a fotózás?
Valószínűleg valamilyen szinten már velem született dolog, mivel a családomban több művészi, illetve kreatív érzékkel megáldott ember van. Ezt elég korán meglátták bennem is, még iskolaválasztás előtt.
Mindig is szerettem a kreatív, DIY projekteket, és 16 éves korom környékén elkezdtem egy új hobbit, ami a fotózás volt. Nagyjából egy évig fotózgattam telefonnal, és miután a szüleim észrevették, hogy érdekel, tetszik és „megvan hozzá a szemem”, ezért a 17. születésnapomra megkaptam az első fényképezőgépemet, egy Olmypus Pen EPL-1-et egy 14-42-es objektívvel.
Hogy miért ezt választották?
Ez egy érdekes történet. De röviden az volt, hogy több fotós ismerőst megkérdezgetek, hogy mit ajánlanak. Na, ők pedig ajánlottak mindenféle nehéz DSLR gépet, amiket a 17 éves lányuk nem is tud normálisan megfogni a 10 éves gyerekekével egyméretű kezeivel. Ezért anyukám beleásta magát a témába, felkerekedett és mindenféle fotós bácsikákhoz ment tanácsot kérni és kitaníttatni magát a témában.
Ezek a fotós bácsik (akik egyikét-másikát a görög mitológiában szereplő félig kecskeszerű - félig emberi lények nevével illette,) mindent is magyaráztak neki, és végül ezek alapján jutott arra a döntésre, hogy a cserélhető objektíves mini gép, az Olympus EPL-1 megfelelő választás lenne – ami végül tényleg így lett. Ezt követően kaptam meg a 40-150-es objektívemet… ami nem mikro 4/3, hanem sima 4/3 bajonettes volt… szóval utána beszereztünk hozzá átalakítót, és a makró közgyűrűimet, amiket azonnal megszerettem.
Ezután már ezzel a kibővített felszereléssel kezdtem fotózni, majd a munka, tanulás és az élet közbeszólt… ezért egy darabig sajnos hanyagolni kényszerültem a fotózást.
2020 -at írunk és beütött a karantén 1.0, ami elindította a lavinát.
Tavasszal a karantén alatt a családommal leköltöztünk a Balaton-felvidékre, és mivel amúgy sem találkozhattam senkivel (#maradjotthon és aggódó szülők), ezért aztán valami más elfoglaltságot kerestem az egyetemi elfoglaltságaim mellett magamnak.
Egyik ilyen volt, a kutyámmal közös séta és időnként kocogás, másik pedig a fotózás. Ez a két időtöltés, teljesen kikapcsolt és végre elszabadulhattam a laptopom és az egyetem mellől. Ekkor, hogy fejlesszem magam -korábban csak a gépem beállításaival játszadozva tanultam- elkezdtem cikkeket olvasni, és olyan csoportokat, oldalakat és embereket keresni és követni, akiktől tanulhatok.
Ekkor kerültem be az Olympus MILC CLUB Facebook csoportba is.
A hosszú tavasz folyamán tovább feszegettem az akkori fényképezőgépem határait ami már kevésnek bizonyult. Szerettem volna egy szinttel feljebb váltani és májusban megérkezett hozzám az OMD EM-10 mark II-m, amit azonnal megszerettem.
Egyrészt imádom a retró kinézetű dolgokat, és emiatt maga a fényképezőgép is egyből megtetszett, másrészt a menüje már ismerős volt, ezért nem kellett újra tanulnom a rendszert.
Ahogy megfogtam éreztem, hogy nagyon jóban leszünk és ez be is bizonyosodott, mert eszméletlenül megszerettem a kis gépet a (számomra) új funkciói miatt. A kihajtható kijelzője nagy segítség, főleg makrózáskor, mivel szeretek talajszintről fotózni (sokszor arra kényszerültem, hogy a földön fetrengve – mint egy óvodás – keressem a megfelelőszögeket).
Az is nagy könnyebbség volt, hogy több kezelőgombja van az EM10-nek, ami miatt sokkal könnyebbé váltak a beállítások. Korábban emiatt, macerás volt a manuális módot megtanulni használni, de az új gépemmel, ez is sokkal könnyebben volt.
De a számomra két legextrább és leghasznosabb funkciója a gépnek a digitális keresője és a wifi-s képátvitel az Olympus appon keresztül.
Rövidlátó vagyok, ezért sokáig szemüveget hordtam, amit nem szerettem, mert a szemüveg lencséje korlátozott abban, hogy mit látok (élesen) -ezért most már több mint öt éve kontaktlencsét használok. Ezzel szemben az elektronikus keresőt imádom mivel azáltal, hogy csakis azon keresztül látom a témámat, ki tudom zárni a külvilágot és a zavaró tényezőket. Ezért már teljesen máshogy tudom megkomponálni a fotóimat. A másik a wifis jel és az applikáció párosa, amivel azonnal átvihettem a fotóimat telefonra, vagy tabletre, hogy nagyobb kijelzőn láthassam és akár egyből megszerkesszem.
Mindeközben, a nyár elején felvettek az egyetemi bloghoz, a Corvinus Közgazdász Onlinehoz fotósnak. Ez azért is volt különleges, mert megismertem olyan korombelieket, akik szintén szeretnek fotózni, amire korábban nem sok lehetőségem volt, de mostanra már több közös kreatív munkát és alkotást tudhatunk a hátunk mögött.
A Tihanyi Olympus mini találkozó
Az első találkozásom az Olympusosokkal a tihanyi workshopon volt, ahol Dékány Zsolt, Horváth Dániel és Bánhalmi Norbert Olympus nagykövetek tartottak workshopot.
Nagyon meglepett, hogy milyen közösséget alkotnak, és mindenki milyen segítőkész. Mikor egyedül beállítottam a találkozóhelyre, nem ismertem senkit, de már ketten is felajánlották, hogy ha szeretném kipróbálni az objektívüket az apátságban, akkor szóljak nyugodtan, nagyon szívesen kölcsönadják.
Ezután Bánhalmi Norbert -szerintem az elveszettségem látva-, beszélgetni kezdett velem, kérdezgette, hogy mit szeretek fotózni, amire azt válaszoltam, hogy nagyon szeretek makrózni. Ezután addig nem nyugodott, amíg elő nem kerítette nekem a másnak tesztelésre kiadott M.Zuiko 60 mm 2.8-as makró objektívet, amit muszáj lesz majd beszereznem a közeljövőben.
Közben figyeltem a workshopokon, ahol sok hasznos dolgot magyaráztak az előadók. Akkor még nem volt szinte semmilyen fotós programmal kapcsolatos tapasztalatom (csak a tavalyi Fotós Viadal), ezért nem tudtam pontosan, hogy mire számítsak.
( Ha érdekel, hogy milyen is volt ez az esemény, Papp Zoltán Olympus nagykövet és egyben a The Life Explorers Magazin tulajdonosa egy szuper cikket írt róla tele képekkel, amit itt olvashattok el. )
Ezek után (és abból, hogy a workshop előadói mennyire dicsérték) én is beszereztem a 45 mm 1.8-as objektívet. Nagy szívfájdalmam volt, hogy nem a makrót választottam, tudtam, hogy jelenleg a 45-öst jobban ki tudnám, és ki is tudtam használni azóta – habár a 60-as makró biztos több földön fetrengéssel járt volna.
A Budapesti Fotósviadal és az Olympus csapatszellem
A következő nagy fordulópont (esküszöm annyi plot twist van ebben a történetben, mint egy rossz brazil szappanoperában) a szeptemberben megrendezett 4. Budapesti Fotósviadal volt. A második feladatommal végeztem és indultam tovább, amikor az Olympusos csapat leszólított, mert meglátták, hogy nekem is Olympusom van.
Ezután a nap további részét velük együtt töltöttem, együtt mentünk checkpointról-checkpointra, teljesítettük a feladatokat, ötleteltünk és válogattuk a képeket, - és együtt ámuldoztunk, hogy Norbi már megint 2 percen belül teljesítette a feladatot…
( Ha érdekel egy bővebb élménybeszámoló, akkor Papp Zoltán Olympus nagykövet és egyben a The Life Explorers Magazin tulajdonosa egy szuper cikket írt róla tele képekkel, amit itt olvashattok el. )
Nagyon örültem, hogy megismertem az ott jelenlévő csapatot, akik a nap végén a Medvesi Fotós Maratonra is meginvitáltak (amiről korábban nem hallottam még). Kis győzködést követően és ahogy elmondták, hogy mi is ez az egész, hamar beleegyeztem és 5 percen belül már volt szállásom és fuvarom is.
Mit hagytam volna ki, ha nem megyek?
3 napnyi fotózást, csomó-csomó témában, több helyszínen, új emberek megismerését, és olyan lehetőségeket, amikre amúgy máshogy biztos nem lehetett volna lehetőségem (vagy legalábbis biztos nem 3 nap alatt, egy helyen, hanem 10 nap alatt 10 különböző workshopon 15 helyszínen).
A környék elvarázsolt, gyönyörűszép a Medves-fennsík és a környéke, nem gondoltam volna, hogy ilyen szép környék ennyire ismeretlen a turisták számára.
( Ha érdekel egy bővebb élménybeszámoló, akkor Papp Zoltán Olympus nagykövet és egyben a The Life Explorers Magazin tulajdonosa, egy szuper cikket írt róla tele képekkel, amit itt olvashattok el. )
Biztos, hogy a következő Medvesi Fotós Maratonon is ott leszek, ami remélem minél hamarabb lesz, mert eszméletlenül jól éreztem magam. Gyalog közlekedtünk végig, amíg ott voltunk, és hihetetlen, hogy ilyen kis távokon belül mennyi programlehetőség volt elérhető.
Továbbá, egy rögtönzött ötletből adódóan még egy rövid reklámot is forgattak velem, amely során kipróbálhattam egy aprócska, de rendkívül ügyes kis Joby állványt, ami szintén megtetszett. (Az a gond, hogy túl sok jó felszerelést próbáltam ki ott a 2,5 nap alatt, amire azt mondtam, hogy „de jó lenne, ha lenne ilyenem”). 🙈
Mindenki segített és türelmes volt, a workshoptartóktól kezdve a modelleken át a hagyományőrzőkig, úgy állt hozzá, hogy minden résztvevő a lehető legjobban érezze magát. El tudja készíteni azokat a képeket, amikre vágyik, és ezért bátran ajánlom mindenkinek, hogy részt vegyen rajta, ha teheti.
Itt volt az pont, ahol véglegesen meggyőzött az élet, hogy igenis érdemes elmennem az OKJ-re, mert mindenképp hasznos, és ha bármilyen szinten is, de akarok fotózással foglalkozni a jövőben, akkor úgyis szükségem lesz rá.
Szóval most így a cikk befejezését írva az első órám előestélyén kíváncsian várom, hogy kiderüljön, hogy már megint mibe vágtam bele a fejszémet és hogyan alakul tovább a fotós történetem.
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Őrsi Zsani