Azt szokták mondani, hogy nem a gép határozza meg a fotóst. A feladat viszont szinte biztosan meghatározza a legalkalmasabb eszközt. A fotózást épp csak elkezdő fiatal versenyzők egyébként sem túlcsorduló önérzetét rendszeresen oltják le a tapasztaltabbak azzal, hogy egy “profi bármivel képes jó képet készíteni”. Igen, még egy kólás dobozból készített lyukkamerával is. Egy okostelefon határait gyorsan elhagyó fotós mégis valami számára kézzel foghatóbb, minőségben magasabb színvonalat nyújtani tudó rendszert keres magának, aminek használata azért sikerélményt is hoz magával. Mi a rosseb az a DLSR, meg MILC… nekem olyan gép kell, ami minél nagyobb, mert az jó.
Egy néhány éves technikai színvonalat - egyébként a mai napig - kiválóan képviselő tükrös váz egy rácsavart L-es zoom objektívvel egy fotósnak nem csak a fantáziáját, hanem gyakorlatilag a teljes felsőtestét képes aktívan megmozgatni használat közben. Egy hat-nyolc órás rendezvény- vagy kiállítás fotózás gyakorlatilag egyenértékű a tengerészgyalogosok záróvizsgáját jelentő háromnapos dzsenborival, teljes menetfelszerelésben. Egy ilyen szerkó nemcsak súlyát illetően tekintélyt parancsoló, fizikai befoglaló méretei vetekszenek egy csuklós buszéval. 77 mm szűrőfoglalat felett még a kevésbé tájékozott, a Liberti-bridzsen vakuval magát szembe napozó távol-keleti turista is tudja, hogy az arcába tolt froncsencse után néhány másodperccel óhatatlan fel fog bukkanni a hozzá tartozó gépváz, és annak kezelője is.
Azonban vannak olyan helyzetek, amikor egy ilyen géppark kevésbé tűnik praktikus használatnak. Utcai fotózáshoz egészen biztos, nem a legalkalmasabb. Az ember ilyenkor vágyakozva sóhajtozik, hogy de jó lenne, ha ez a cucc a zsebben is elférne, használat közben sem lógna ki a tenyeréből. De azért butább se legyen. A vágy egészen odáig csúcsosodik, hogy elkezd teszteket böngészni, fórumokat, csoportokat bújni, keresgélni. Valami kompakt egészen jó lenne. Aha, léteznek ilyenek akár APS-C szenzorral is. Megfelelő mennyiségű aranyér’. Lépjünk tovább. Legyen már cserélhető objektíves. Tudjon wifi-vel telefonra kapcsolódni, mert az kényelmes, praktikus. Autofókusz, B-záridő, ilyen-olyan programok, effektek, ezek magától értetődő dolgok. Van ez a micro-izé… hogy, is hívják, négyharmad, vagy mi a búbánat. Micsoda?! Szenzor méret fele a nonplusultra full-frame vázakénak? De hát az összes média-folyamon ömlő marketing-hozsánna azzal masszírozza mindenki agyát, hogy az a csúcs, annál lejjebb nincs élet, már az APS-C is mekkora gagyi. Hát egy ilyennel milyen képet lehet csinálni? Meghaladja egyáltalán egy Pajtás képességeit? Meg. Sőt, ahogy egy kellően iskolázott útkaparó munkás mondaná a letelt műszak utáni első kőbányai pisszentésekor: meg, b+.
Ahogy szűkült a kör és kristályosodott ki az elképzelés, úgy jutottam el gondolatban az Olympus-Panasonic pároshoz. Kollégák fotóit elnézegetve egészen megrázó volt időnként, hogy milyen minőséget tudnak felmutatni ezekkel - a többi rendszerhez képest aprócska méretű - gépekkel. Azt hiszem, az utolsó lökést a gépvázban trónoló szenzorstabilizátorok felfedezése és az általuk nyújtott biztonsági többlet jelentette. Egyre erőteljesebben nézegettem a PEN-eket. MILC-eket, tükör nélküli gépeket, igen. Használtan persze. Végül a képzeletben meghúzott financiális fájdalomküszöb alá bekúszott egy PEN Lite 8-as, nagyon cuki ezüst-bőr külsővel, teljesen divatos retró kinézettel. Az összes peremfeltételt teljesítve. Ahogy a használtautó nepperek szokták deklarálni, nemdohányzó, svájci orvos házaspár garázsból csak szökőévenként előhozott készülékére sikerült ráakadni, tokkal, kártyával, azonnal hadra fogható állapotban.
Első tapasztalataim? Maximálisan pozitívak. Az első este - néhány automata módban ellőtt próba után - a masina felfedezésével telt. Valami elképesztő mennyiségű paramétert lehet testre szabni, a korábbi gépeimhez képest mindenképp. Olyanokat is, amik létezéséről sem tudtam. Rengeteg képszerkesztési, utómunkás lehetőséget tud. Az önmagában volt egy óra, mire a menürendszert átláttam, az összetettsége, részletessége miatt. Szerintem atomenergetikai gépész lehetett a menüszerkesztő. Bevallom, meg kellett keresnem a manualt, mert néhány funkció, rövidités nem volt egyértelmű, még a súgó ellenére sem. Az elsők között kapcsoltam be a kéttengelyes stabilizátort, és mint egy hülyegyerek, vigyorogva készítettem kézből egy-két másodperces expóval tűéles képeket a szándékosan gyengén megvilágított konyhai mosatlanról. Néhány gombot átprogramoztam, izlés szerint. Mire végeztem a 162 oldalas angol nyelvű leírással, egész jó áttekintés kaptam a kis masina tudásáról. A vizszintmérőket azért egy kicsit túlzásnak érzem. Mert az is van. Két tengely mentén mutatja a gép dőlését. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy fogok egyszer hidegburkolni, akkor még jól is jöhet.
Az igazi próba természetesen egy séta volt az utcán. Gyorsan észhez tér bekapcsoláskor, a két irányban kihajtható kijelző nagyban megkönnyíti a használatot, akár talajszintről, akár fej fölül kell exponálni. A kitobival egész tűrhető sebességgel lehet zoomolni (elektromos), az élességállítás viszont gyors és pontos, az élességére nem lehet panasz. Azon konkrétan besz@szrtam, hogy nemcsak az arcfelismerést tudja, hanem tud automatán szemre fókuszálni. De nem ám csak úgy, hanem megválaszthatom, hogy jobb vagy bal, vagy ha olyanom van, akkor a közelebbi szemre!
Miután kereső nincs, kénytelen vagyok az lcd-kijelzőt használni, amin viszont a beállításoknak megfelelő, végső képet látni, pontosan tudni a végeredményt még expó előtt. Erős napfényben azért picit gyengén kivehetően. Persze, a tartalék akksikat már megrendeltem. Természetesen a fókuszterület érintéssel is kijelölhető. Helyes expó esetén alapból megfelelően kontrasztos, élénk színeket kapok végeredményül.
Összefoglalva, tetszik és jó döntés volt a megvétele..A "másodváz" ebben az esetben nem megfelelő kifejezés, hiszen arra a feladatra, amire megvettem, ezt fogom használni. Tenyérnyi mérete ellenére egyenértékű mind tudásban, mint minőségben a tükrös géppel. Miután elfér zsebben, ezentúl ott fog lakni. Mindig.
Kovács Péter