- Rosta András impulzusai a 2023-as Viadalról -
Évek óta követem a Fotósviadal eseményeit. Az egyik barátom rendszeresen invitált, hogy induljak el én is. Valahogy soha nem jött össze. Tudjátok, hogy van ez... Család, munka és még több munka... Pedig, amikor a cimborám megcsípte a fődíjat, akkor kicsit irigykedtem rá a csodaszép fényképezőgép miatt, amit nyert. Ennek ellenére személyesen még soha nem jutottam el. Elhatároztam, hogy idén ott leszek a Fotósviadalon. Sőt, azt terveztem, hogy a lányomat is elviszem, mert egyre ügyesebben forgatja az Olympus Pen E-P7-et, amit időnként megkaparint a szekrényemből.
A nagy elhatározás pillanatában még sejtelmem sem volt arról, hogy a sors mit tartogat a számomra. Eljutottam Veszprémbe, ott voltam a Fotósviadalon, de álmomban sem hittem volna, hogy nem versenyző leszek, hanem zsűritag.
A Koncsol Tünde, Bánhalmi Norbi, Horváth Dani, Polónyi István alkotta zsűriben én lettem a legkisebb ugrifüles. Nekem nincsen összehasonlítási alapom, hogy az elmúlt években milyen volt a szervezés, mennyi versenyző indult és milyen minőségűek voltak a leadott fotók - de úgy hallottam, és az internet tanúsága szerint is, hatalmas siker volt.
Azt láttam, hogy az idei szponzorok köre szinte megegyezett a tavalyi támogatókkal. OM-System, DIGIFOTOSHOP, StudioLine, Záridő, BUMM, Foto Klikk. Ami mindenképpen pozitív számomra, hogy megjelent a FUJIFILM is a támogatók körében. Aki nem ismeri a fotós kereskedelmet és az egyes vállalatok működését, az talán nem is gondolja, hogy milyen nagy dolog, hogy egy újabb fotós márka állt a rendezvény mellé. Nekem van némi rálátásom ezekre a dolgokra és bizton állíthatom, hogy ez egy fontos momentum a Fotósviadal pályafutásában.
Annak ellenére, hogy a rendezvény Budapestről idén újra Veszprémbe költözött, több mint 90 versenyző vett részt. Szerintem nagyon jó ötlet volt, hogy az online tér segítségével jelen lehetett az a versenyző is, aki nem tudott Veszprémbe utazni. A szervezők még azt is megoldották, hogy például, akik az USA-ból teljesítették a kihívást, a feladatokhoz tartozó időkapukat az időeltolódáshoz igazították. Az egész lebonyolítás alatt ezt a figyelmességet és profizmust éreztem.
Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy lesz egy külön bejelentkezése is a zsűrinek és szerettem volna minél több olyan információt átadni a versenyzőknek, amivel segíthetem őket. Mindig jókat mosolygok a különböző tehetségkutató műsorok zsűrijén, amikor könnyek között előadják, hogy mennyire szeretnének segíteni a versenyzőknek. Ha a magam részéről nem is sikerült ez olyan drámaira, mint amiket a TV-ben látni, de elmondhatom, ha egy kicsit is komolyan veszi az ember a dolgát, akkor bizony megjelenik egyfajta tenni akarási vágy, hogy a versenyzőkből a lehető legjobbat hozza ki. Egyik zsűritag sem hagyta otthon a tudása javát. Mindannyian fontosnak éreztük, hogy amennyire csak lehet, segítsünk a versenyzőknek.
Azt hiszem, hogy minden zsűritagra jellemző, hogy kényes arra, hogy profi munkát végezzen. Ez mellett pedig az is rendkívül motiváló volt, hogy rengeteg ember dolgozott azon, hogy a Fotósviadal idén is zökkenőmentesen, magas minőséget képviselve menjen le. Az pedig, hogy ennyi versenyző elutazott Veszprémbe, csak hab volt a tortán. Szóval nem volt mese, a legzöldebb fülű zsűritagként gyorsan fel kellett vennem a fonalat.
A megnyitó után a családommal kicsit csavarogtunk Veszprémben és fantasztikus érzés volt, hogy a várost szabályosan bevették a versenyzők. Volt, aki egyénileg vágott neki a feladatoknak, de láttam párokat és kisebb csoportokat is. Bevallom őszintén, hogy nagyon megérintett, amit láttam a fotósok arcán. Amikor az ember a fotográfiából kezd élni, akkor hajlamos melóról melóra lépkedni előre a karrierjében és egyre távolabb kerülni attól a felszabadító örömfotózástól, amit egykor csupán szerelemből, magának csinált. Nyilván szeretjük a munkánkat, de általában más egy megbízónak dolgozni, mint magunknak kedvtelésből. A Fotósviadal egy jó alibi még egy olyan embernek is, aki a fotózásból él, hogy erre a napra ne vállaljon munkát. Ezen a napon térjen vissza a gyökereihez és fotózzon pusztán szerelemből. Éppen ezt az örömöt és a fotózás mérhetetlen szeretetét láttam a versenyzőkön alkotás közben.
Nagyon kíváncsi voltam az elkészült fotókra és már türelmetlenül vártam Ruppert Tomi jelentkezését, hogy elkezdhetünk pontozni. Mail-ben jött a link a pontozási felülethez, egyéni felhasználói névvel és jelszóval lehetett belépni. A felületen ki lehetett választani, hogy a felnőtt vagy a gyermek kategóriát szeretném látni és még témák szerinti bontást is kérhettem. Nagyon profin van kialakítva az egész. Semmit nem kellett keresgélnem, valóban minden úgy lett megcsinálva, hogy a zsűrinek csak a fotókra kelljen fókuszálni.
Azt terveztem, hogy napi egy vagy kettő témát fogok zsűrizni, így nem kell órák hosszat a monitor előtt ülnöm. Reggel 8 körül nyitottam meg az első témát. Először csak átfutottam a képeket, hogy melyik, milyen benyomást tesz rám. Aztán elkezdtem egyesével is végignézni. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen rengeteg jó fotó született, de nekem valamilyen szinten különbséget kellett tennem a jó és a nagyon jó között. Számomra az volt a legfontosabb, hogy milyen érzéseket kelt bennem egy fotó. Egyáltalán elindít-e bennem valamit. Aztán néztem csak a technikai megvalósítást, hogy az hordoz-e magában valami csalafintaságot, egyediséget.
Amikor túl voltam az első két témán és megnyitottam a retusálandó fotóimat, hogy a pontozás mellett dolgozzak is egy kicsit, folyamatosan azon járt az agyam, hogy milyenek lehetnek a 3. téma fotói. Nem hagyott nyugodni a dolog, így némi retusálás után megnyitottam a következő téma anyagát. Aztán a következőt és a következőt... Már este volt, amikor az utolsó téma, utolsó képére felvezettem a pontjaimat. Utána csak ültem a monitor előtt és olyan érzésem volt, mint amikor egy zseniális könyv utolsó mondatához érek és próbálom feldolgozni, hogy nincs több fejezet.
A Fotósviadalra azt szokták mondani, hogy aki egyszer elindul rajta, azt könnyen magával ragadja. Zsűritagként velem ugyanez történt. A könyvekben azt szeretem, hogy szárnyalhat a fantáziám. A Fotósviadal képeivel hasonló élményem volt. A versenyzők fotói mentén egy csodás kalandozásban volt részem a fantázia világában. Akik rutinosabbak a fotópályázatok kapcsán, azok talán tudják, hogy a zsűrinek nem ritkán sok ezer fotót kell átnéznie, ezért egy képre általában csak másodpercek jutnak. Ami megérinti a zsűrit egy pillanat alatt, az marad, a többi kiesik. A Fotósviadal anyaga nem volt ekkora mértékű, ezért engem kifejezetten szórakoztatott, hogy akár hosszabb időt is eltölthettem egy-egy kép előtt, belekapaszkodva a bennem gerjesztett érzésekbe. Szívből gratulálok a nyerteseknek és köszönöm a sok izgalmas fotót!
Hálás vagyok a szervezőknek, hogy megtiszteltek a felkérésükkel és zsűritagként átélhettem azt a különleges élményt, amit a Fotósviadal szolgáltat! Szívesen zárnám a soraimat azzal, hogy jövőre, veletek, ugyanitt, de nem kell egy évet várni a következő találkozásig: Októberben Fotósviadal Hétvége lesz és én egészen biztosan megyek. Találkozzunk ott!
Rosta András
Fotók: PFE, Novák Eszter, Polónyi István