Két éve, 2018 májusában lehetőségem volt egy utazócsoporttal Kubában barangolnom egy bő hetet. Ami életem eddigi talán egyik legnagyobb élménye volt. Már az indulás előtti hónapokban terveket készítettem, hogy mit és hogyan szeretnénk majd megörökíteni. Az egyik téma az emberek lettek.
Korábbi utazásaim alkalmával megfigyeltem, hogy kíváncsian figyelem a helyi emberek habitusát, viselkedését vagy csak egyszerűen a megjelenésüket. Talán ezért is vonz a sztrítfotózás. Sajnos nem mindenhol fogadják egyforma lelkesedéssel a fényképezés e műfaját. Azonban az ismerőseim előzetes élménybeszámolói alapján, barátságos arcokra számíthattam, s az élmények végül még ezeket a reményeimet is felülmúlták.
Megérkezésünk után, egy rövid felfrissülést követően bele is vetettük magunkat Havanna belvárosába. Már a reptérről a szállásra vezető úton is magával ragadt bennünket egyfajta kultúrsokk, ám ez jelentősen növekedett az utcákat járva. A miliő, az előzetes ismeretek ellenére is, majdnem sokkoló volt. Mintha nem csak térben, hanem időben is utaztunk volna. Hirtelen a 60-as évekbe kerültünk, bár mivel az idő mégsem fordult vissza vagy állt meg, így a dolgok azóta megkopva vagy állagukat meg megőrizve tárultak a szemünk elé...
A helyiek többnyire kedvesen nyugtázták csodálkozásunkat, hisz mára már nekik is egyre jobban nyílik a világ. Fura is ebben a környezetben a rengeteg mobil vagy a veterán kocsikban a csili-vili hi-fi cucc. Majd fellesve az emeletre egy asszony éppen kifeszített spárgákra teregeti a frissen mosott ruhákat, vagy éppen bakra állítva szereli kocsiját a ház mellett két sör kíséretében. Majd egy sarkon befordulva kis széken botlunk bele egy várakozó cipőpucolóba. Aki ráadásul szerintem több CUC-ot szerez be a fotós kollégáktól, mint valódi kuncsaftoktól. A tömbök is váltakoznak, bár van valami egységesen leromlott állapot, mely majdnem mindenhol fellelhető. A tengerparti sétány szállodái talán kivételek ez alól. Rengeteg ellentmondás van ebben az országban…
Havannát elhagyva először Viñales-völgy fele kirándultunk, majd dél felé látogattuk kisebb-nagyobb városokat. A vidékies környezetben sem változott az emberek kedvessége. Szerintem Kuba egy streetphoto-s paradicsom. Szinte nem találkoztam olyan emberrel, aki ne engedte volna, hogy fotót készítsek róla. Sőt, általában nagyon barátságosan, viccelődve pózoltak is a képekhez. A kézművesek, zenészek, strandolók és az egyszerű járókelők is nagyon közvetlenek és készségesek voltak. Ha szóba tudtunk elegyedni (spanyolt nem hablatyolom) a nyelvi korlátokat leküzdve, szinte mindenki érdeklődő és közvetlen volt.
Helyi kísérőnk, mivel nélküle nem lehet bolyongani Kubában, sajnos korlátokat is állított érdeklődésemnek. Vélhetően ez sem volt véletlen, beengedtek minket, bár mindent nem mutatnak meg. Például Trinidadban mentünk a főtér felé, és haladtunk végig egy olyan utcán, ahol a helyiek boltjai, fodrászatai, közösségi helyei voltak. Terveztem, hogy teszek erre egy kitérőt, ezt jeleztem is neki. Nem “tiltotta” meg, bár nem is segített célom elérésében. Ez kimaradt, bár a “publikus” részen is voltak érdekes helyszínek… s nem is ez volt az egyetlen ilyen eset. Vélhetően ilyen az erős cenzúra finoman csomagolva, meg a Patyomkin látványosságok is. Nekem ilyen volt Varadero. Sok csillagos szállodák, európai mércével egy-két csillagnak megfelelő kivitelben. Nem éltem meg csalódásnak, bár másra számítottam. Bolyongva a hotelek mögötti utcákban sokkal érdekesebb arcokat és házakat fedeztük fel.
Az egy hét hamar elrepült, visszatértünk Havannába. Utolsó este, már bátrabban vetettük magunkat a forgalmasabb bárokba és kevésbé forgalmas utcákba. Sok felejthetetlen képpel lettem gazdagabb, és ha tehetem szívesen vissza is térnék erre a szigetre valamikor.
A képeket többnyire 12-40pro-val készítettem. Nekem ez vált be utcai témákra. Van mikor nem is cserélem vagy van, hogy nem is viszek magammal másik lencsét ilyen sétákra. Bár valóban vannak témák és helyzetek, amikor nagy segítség a nagyobbik tesó, a 40-150pro is. Mindkét lencsének gyors és pontos az autofókusza, ami sokban segít mikor gyorsan változó témákat kell elkapni. Esetleg fényben kevésbé bővelkedő helyen állvány nélkül tudunk csak fotózni. Mondjuk ebben az OM-D váz stabilizátora és szenzora is jelentős szerepeket kapnak, általuk jelentős EV értékeket és minőséget nyerve. Már harmadik éve használom ezt a rendszert és továbbra is csak ajánlani tudom fényképezni szerető útitársaknak…
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küld el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Wilhelem László