Ismerősen csenghet sokak számára a címben olvasható kifejezés: „semmi vész” vagy „nyugi”, Kelet-Afrikában gyakran hallhatjuk. Még akkor is, ha esetleg mégis akadna némi gond. De ez mellékes, a fő, hogy örüljünk az életnek, a napsütésnek és a barátoknak. Nincs ez máshogy Zanzibár szigetén sem, a nagy kontinensről leszakadt apró, lapos földdarabon sem. Históriája visszanyúlik az arab tengeri hódítások korába, ismert rabszolgapiac volt évszázadokon keresztül. Az újabb időkben a fűszernövényeiről vált ismertté, a legújabb időkben pedig az ide sereglő turisták vitték el hírét a világba.
A legtöbb ember nem csak az egyedülálló hangulatért keresi fel a szigetet, hanem a varázslatos Indiai-óceán látványáért, a véget nem érő homokos partokért, a szikrázó napsütésben csillogó sekély vizű lagúnákért. Azonban a hullámtörésen túl is van még valami, ami miatt érdemes a szárazföldet elhagyni: a zanzibári korallzátony. Amely szinte megszakítás nélkül öleli körbe a szigetet, hosszú lejtőkkel merül alá, itt-ott tarkítva víz alatti dombokkal, letörésekkel vagy mélybe tűnő homokos tengerfenékkel. Semmi vadság, dráma vagy tomboló víz, csak „hakuna matata”.
Látnivalóban viszont nem szűkölködik, sőt búvárfotós szemszögből kifejezetten kellemes körülmények állnak rendelkezésre az önfeledt gyakorlásra. Jó megvilágított környezet (a vízalatti szirtek, falak hiánya miatt árnyék alig fordul elő), a látótávolság is megfelelő. Érdekes korallformák, melyeken lehet próbálkozni a perspektíva beállításával. Néhol finom üledék kavarog a vízben, itt pedig a szemcse becsillanás elhárításának technikáját lehet elsajátítani. A makro-témák sem maradnak el, bőven állnak rendelkezésre mindenféle kreatúrák, amelyek égnek a vágytól, hogy modellt állhassanak a búvárfotósnak.
Eleinte szokatlan, hogy a víz alatt mindenfelé óriási vízszintes terek vannak, a függőleges formák alárendeltek, azonban ez kiváló lehetőséget ad a lapos szögű, a fenékhez közeli nézőpontú kompozíciókra. Hamar rá lehet érezni ennek az ízére, tágas tengeraljzat távoli ’horizontját’ lehet ilyen módon belekomponálni a képbe. A távoli szó persze más értelmet nyer a víz alatt, itt mindössze legfeljebb 50-80 méterről beszélhetünk. Az erős napsütés, a lebegő szemcsék, a nagy tér és a korlátozott vaku hatótávolság megfontolásra késztet, alaposan át kell gondolni, mit lehet és mit érdemes egyáltalán lencsevégre kapni.
A Zanzibárt övező széles és sekély lagúna néhány helyen megszakad, ezeken a helyeken a partól közvetlenül be lehet sétálni a „nyílt” vízbe. A homoklejtők apály alatti szintje éjszakára élettel telik meg, előmásznak az éjjeli ragadozók és elindulnak harapni valamit. Szerencsére leginkább csak egymást harapdálják, viszont a kúpcsigával érdemes nagyon vigyázni, a mérge a világon az egyik legveszélyesebb.
Vannak azért sokkal kíváncsibb kreatúrák is, a bojtorjánhal kifejezetetten keresi a búvár társaságát, de csak akkor, ha nem talál más, nagyobb termetű úszó élőlényt. A remora félék családjába tartozó hal tuljadonképpen védelmet és szállítóeszközt keres, ebbéli elfoglaltságában annyira kitartó, hogy szinte lerázhatatlan. Miután elhessegeti az ember, egy rövid forduló után visszaúszik és megpróbál rátapadni valami sima felületre. Esetünkben az uszonyt pécézte ki és szépen rátapadt.
A tengerfenék magányos koralldombjai, mint megannyi kis oázis a végtelen vízsivatagban, sűrű életnek addnak otthont, többnyire a kisebb halak, rákok és a társult ragadozók lakják be és nem is mászkálnak el sehová. Itt van minden, ami nekik fontos: menedék és ennivaló. Nagyon hálás fotótéma, nyugodtan meg lehet keresni a legjobb pozíciót, ami ritka dolog a víz alatt, amikor is szinte mindig időhiányban szenvedünk.
A zanzibári vizekből sem hiányozhatnak az extravagáns horgászhalak, amelyek különleges külsejük mellett a „leggyorsabb száj” címével hívják fel magukra a figyelmet. E fura rekord onnan jön, hogy a zsákmányát mindössze néhány milliszekundum alatt be tudja kapni. A valóságban egyszerűen nem látni a mozdulatot, csak azt, hogy az előbb még ott volt egy kis hal, a következő pillanatban pedig már nincs ott. Csak a lassított felvételen derül ki, hogy mi történt.
A tápanyagban bővelkedő vízben virágzik az alacsonyabb rendű élet is, bőségesen találnak táplálékot a meztelen csigák is. Ezt a tényt a termetesre megőtt „spanyol táncos” is jól illusztrálja, tenyérnyi méretével elég nagy feltűnést keltett és szemmel láthatóan jó kondícióban volt. Egyes meztelen csigák, a nemzetségen belül eltérő mintázatokban fejlődhetnek ki, függően a helytől, ahol élnek és a tápláléktól, amit elfogyasztanak. Ragadozók, többnyire szivacsot, mohaállatot vagy zsákállatot kapnak el és innen már sejthetjük is, hogy nem egy párduc fürgeségű állatról beszélünk.
Természetesen a szárazföld tartogat egyéb érdekességeket is, nem csak természeti látványosságokat, hanem a helyi életmód meglehősen szokatlan rezdüléseit is. Már ami megmaradt belőle. A sziget népét láthatóan megérintette a mzungu (az ember aki, folyton mászkál – kifejezés a fehér emberre) áradata és keresik a helyüket az új világban. Viszont mobiltelefon ide, globalizáció oda, a levegőt a tenger illatán kívül, még belengi a mindent átható közmegegyezés: HAKUNA MATATA
Hát ehhez tartsuk magunkat.
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Séllei Csaba, Zanzibár