Állatkerti kalandok Szeki stílusában – Állatkerti Fotozoo Workshop a Tripont szervezésében és az OM System támogatásával
- Zoltan Balogh
- ápr. 29.
- 2 perc olvasás
Frissítve: máj. 7.
A természet mindig készen áll egy jó fotóra – és szerencsére így volt ez múlt pénteken is, amikor ismét megrendezésre került a FotoZoo workshop a Budapesti Állatkertben, a Tripont Kft. szervezésében. Ezúttal Szekeres János, azaz Szeki, OM System Ambassadorunk vezette a 10 fős, lelkes fotós csapatot, és hozta a tőle megszokott energikus, lendületes és végtelenül közvetlen stílust – na meg persze a tudást is, bőséggel.

A délután folyamán több mint 3 és fél órát töltöttünk együtt, melynek során a fotózás öröme mellett a természet közelsége, az állatkert hangulata, és a technikai trükkök megosztása is szerepet kapott. Az időjárás kegyes volt hozzánk – bár borongósnak indult, végül eső nélkül megúsztuk, így semmi sem állhatott a kreatív látószögek és a gyors záridők útjába.
A fotózás a vizes élőhelyeken kezdődött, ahol a vízimadarak mozgásánál kiválóan tesztelhető volt az OM System témakövető autofókusza – legalábbis azoknak, akiknek OM System gép került a kezébe. (A többiek is irigykedhettek egy kicsit... 😄)


A gorillák és elefántok szintén hálás, karakteres fotótémákkal szolgáltak, különösen azoknak, akik szeretik a részletekben gazdag portrékat vagy a mozdulat pillanatát elkapó képeket. Természetesen a workshop folyamán nem csak kattintgattunk – Szeki végigbeszélte az egész programot, megosztva tapasztalatait az állatfotózásról, kompozícióról és a technikai beállításokról.
Akinek most nem volt lehetősége kipróbálni egy-egy vágyott OM System eszközt, annak jó hírünk van: a TeddPróbára program keretében bárki 3 napra teljesen ingyenesen kipróbálhatja az OM System termékeket. Érdemes élni a lehetőséggel – részletek a teddprobara.hu oldalon találhatók.
A FotoZoo workshop-sorozat pedig folytatódik: a következő eseményen Lőrik László Ambassadorunk vezeti majd a résztvevőket újabb kalandos fotós felfedezésekre az állatkert csodái között.
Kövessétek a Milcclub.com és a Tripont eseményfelületeit, nehogy lemaradjatok a következő fotós kalandról!
További képek Dr. Horvát Erzsébettől:
Helyszínen készült képek:
Comments